Az isteni finom kenyérlángos (Langalló), jobb, mint a pizza. Ajánljuk mindenkinek, aki szereti a burgonyából készült ételeket és a szalonnát.
Elkészítési idő: 60 perc
Hozzávalók 4 személyre:
- 50 dkg finomliszt
- 2,5 dkg élesztő
- 2 db közepes méretű, héjában főtt burgonya
- 2 dl langyos víz
- 1 evőkanál étolaj
- 2 kispohár tejföl
- 3 gerezd fokhagyma
- 2 közepes fej lilahagyma
- 20 dkg bacon kockázva
- kevés tej
- cukor
- só
- sajt
- kukorica
- füstölt kolbász
Kenyérlángos (Langalló) elkészítése:
- A kenyérlángos elkészítéséhez először az élesztőt langyos tejben, kevés cukorral felfuttatjuk.
- Egy edénybe beleöntjük a lisztet és mélyedést készítünk a közepébe, amibe az áttört, előzőleg megfőzött burgonyát, az élesztőt, olajat és ízlés szerint a sót.
- Az anyagokat alaposan összekeverjük és közben fokozatosan hozzá adagoljuk a 2dl langyos vizet. Jól átdolgozzuk, így rugalmas tésztát kapunk.
- Langyos helyen kétszeresére kelesztjük, majd enyhén kiolajozott tepsibe tesszük és szét nyomkodjuk, hogy teljesen belepje a tepsi alját.
- Ezután a 200 ’C fokra előmelegített sütőbe tesszük és kb. 8-10 percig elősütjük a tésztát.
- A félig kész tésztát kivesszük a sütőből és tetejére, egy kanál liszttel elkevert tejfölt kenünk.
- Megszórjuk a kockára vágott baconnal, szeletelt lilahagymával, füstölt kolbásszal, kukoricával és a végén a reszelt sajttal.
- A megdíszített tésztát visszatesszük a sütőbe és kb. 5-10 percig tovább sütjük, amíg a tészta szépen átsül és a teteje, kellemesen megpirul.
- Hagyjuk kicsit kihűlni, majd felkockázhatjuk és máris fogyasztható.

Jó étvágyat!